A Chicago Bullsról szóló dokumentumfilm sorozat rámutat a társadalom és a média sporthoz való sajátságos hozáállására.

A „The Last Dance”, a Chicago Bulls 1997/98-as szezonjáról, és az egész dinasztiáról szóló dokumentumfilm-sorozat hatodik része ismét bemutatta a társadalom (ebből kifolyólag a média, hiszen az a társadalom tükörképe) hírességekhez való viszonyát, amely számomra idegesítő, bosszantó, és szánalomra méltó. 

A filmben szó szerint utal rá Dr. Todd Boyd („A fiatal, fekete, gazdag, híres” című könyv írója), hogy amikor egy híresség kapcsán minden tökéletesen alakul, mindenki szereti, ő a világ legjobbja a szakmájában, akkor „óhatatlanul jön valaki, aki megpróbál valami kínosat kideríteni róla”.

Ha felfogjuk Boyd szavait, akkor láthatjuk azt a mérhetetlen ellenszenvet, már-már gonoszságot, amit az ember képes érezni a saját fatája iránt. Az, hogy szándékosan elkezdjük keresni olyan emberekben a hibát, akiket nem is ismerünk, akik soha nem ártottak nekünk, ez kicsinyes, alattomos magatartás, ami nem vet jó fényt senkire.

Michael Jordan ekkoriban, 1993-ban a világ legjobb kosárlabdázója volt, az elmúlt három évben bajnokságot nyert a Bulls-szal, mindháromszor a döntő és az alapszakasz legértékesebb játékosa lett (MVP), a megelőző hét évben folyamatosan pontkirály, olimpiai bajnok a Dream Team legjobbjaként, az Air Jordan cipők eladásai szárnyalnak, McDonald’s és Coca-Cola reklámok dübörögnek vele, és mindenki szereti őt, még rivális szurkolók második kedvenc játékosa is ő volt. Ahogy a reklám hirdette, mindenki olyan akart lenni, mint ő („Be like Mike”).

Jordanről kiderítették, hogy a New York Knicks előtti Keleti főcsoport-döntő előtti éjszaka Atlantic City-ben járt az apjával kaszinózni. Idővel kiderült az is, hogy Jordan sok pénzzel tartozott bűnözőknek, akikkel közös golfozások során fogadott, Slim Bouler számára kiállított egy csekket 57 000 dollárról (pénzmosás volt Bouler ellen a vád), Richard Esquinasnak pedig 1,2 millió dollárral tartozott, aki ezt a könyvében vallotta be. Bouler ellen tanúskodnia is kellett Jordannek a bíróságon, Esquinas pedig csak egy hírnévre és pénzre vágyó figura volt.

A média persze azonnal felkapta a sztorit, és még tovább hajtotta a nem létező ügyet, hogy vajon Jordan fogadott NBA-meccsekre is, lehet hogy elcsalt meccseket, majd amikor az édesapját meggyilkolták, összefüggésbe hozták Michael fogadási szenvedélyét James meggyilkolásával! A média által generált nyomás végül Jordan első visszavonulásához vezetett, 1993 nyarán.

Jordan Jerry Reinsdorff tulajdonos, Phil Jackson vezetőedző, Jerry Krause general manager, és csapattársai körében jelenti be (első) visszavonulását 1993-ban.

Nézzük, mit is derített ki a bulvármédia MJ-ről? Igen, szereti a fogadást. Valószínűleg függő is. És? Nem követett el semmi bűncselekményt, nem bántott senkit. Amikor a média fontosabbnak érzi magát annál, mint amiről beszámol, akkor esik át a ló túloldalára.

Azonban ez a jelenség nem egyedi a hírességek karrierje során. Számtalan példa volt az utóbbi évtizedekben különböző szórakoztatóipari sztárok esetében, akiket az elején mindenki imádott, majd valamit kiderítettek róluk, és a közvélemény ledöntötte az önmaga által alkotott bálványt, ami a valóságban sohasem létezett, hiszen senki sem tökéletes, mindenkiben vannak hibák.

Az irreális elvárásoknak való nem megfelelés miatt szétcincálják, és meghurcolják az illetőt. Majd, amikor a szerencsétlen feláll, és újra diadalmaskodik, megöleljük, és újra köszöntik őt köreinkben (Tiger Woods, 2019-es Masters győzelme).

Néhány példa a fentiekre:

David Beckham: Beckham sármos külseje, és csapatának, a Manchester Unitednek az eredményessége miatt hamar népszerű lett,azonban az 1998-as világbajnokságon egy ostoba szabálytalanság miatt kiállították az argentínok elleni nyolcaddöntőben, amit végül 11-esekkel elveszítettek az angolok. Ezt követően hihetetlen mértékben rászállt a média, „10 hős és 1 hülye gyerek”, és hasonló címekkel köszöntötték a hazatérő csapatot. Beckham óriási nyomás alá került napi szinten, ám Sir Alex Ferguson gondoskodott arról, hogy játékosa a lehető legjobban tudja viselni ezt a terhet. A következő szezonban a MU első angol csapatként bajnokságot, kupát, és Bajnokok Ligáját nyert, és Beckham oroszlánrészt vállalt a sikerekből.

A híres The Mirror címlap Beckham kiállítása, és az angolok kiesése után.

Tiger Woods: Tiger Woods is tökéletes példa erre a jelenségre. Woods hihetetlen népszerűségre tett szert a golfban, ugyanis egy színesbőrűeket addig kiszorító sportágban sikerült 21 évesen megnyernie első Major-tornáját Augustában. Ezt követően úgy dominálta a sportágat, ahogy még soha senki sem tette azt korábban, még Jack Nicklaus sem. Ahogy Jordanre építette a kosárlabda részlegének marketingjét, úgy építette Woodsra a golf részlegének marketingjét a Nike.

Egy szenvedélyes, színesbőrű, a pályán sokat káromkodó, tehát a golf hagyományainak minden szempontból ellentétes sportolóról beszélünk. Azonban amikor 2009-ben kiderült, hogy Woods több tucat nővel megcsalta a feleségét, hatalmas botrány robbant ki. A szponzorai sorra hagyták el az amerikait, tornán sem indult el, és pár hónap elteltével egy számára rendkívül megalázó sajtótájékoztatót kellett tartania, hogy bocsánatot kérjen.

A média hajtogatta, hogy „válaszolnia kell ezekre a kérdésekre, felelősséget kell vállalnia a tetteiért”, de hogy ezt miért ország-világ előtt kellett, az teljesen érthetetlen.

Woods sajtótájékoztatója. Első sor, jobbról második helyen ül az édesanyja.

Igen, megcsalta a feleségét! Sokszor, sok nővel. Szégyellje magát, nagyon sok embert megbántott! Viszont nem is ő az első gazdag, közismert férfi a történelemben, aki igy viselkedett. Miért van arra szükség, hogy tartson egy sajtótájékoztatót vadidegen emberek előtt, miközben és az édesanyjának ezt az első sorban ülve kelljen hallgatnia, miközben az eseményt számtalan televíziós társaság élőben közvetíti? Azért, hogy aztán a nyilvánosság továbbléphessen? Ez egyszerűen teljesen értelmetlen, és iszonyatosan önző a társadalom részéről.

Ha valaki vett egy Buick-ot, mert Woods azt reklámozta, vagy Air Jordan cipőt Jordan miatt, és most nem akarja hordani, az a fogyasztó problémája, nem a sportolóé.

Aztán amikor 2019-ben teljesen valószínűtlenül megnyerte ismét a Masterst, első Major-tornáját 11 év után először, mindenki örült, és újra befogadta a közösségbe. Addigra viszont Woods rengeteget szenvedett (amihez hozzájárult az apjával való kapcsolata is, akinek a tiszteletére tengerészgyalogos gyakorlatokon is részt vett, ahol olyan sérüléseket szenvedett, amelyek súlyosan hátráltatták a golfpályán).

Mindenki Tiger Woodsnak szurkolt tavaly Augustában. Minden idők egyik legnagyobb hamvakból való feltámadását mutatta be.

Ez persze egy olyan országban történt, ahol sokan azt akarták, hogy mondjon le Bill Clinton, mert megcsalta a feleségét! A magánéletének mi köze van ahhoz, hogy tud-e vezetni egy országot? Különösen akkor, amikor olyan emberek választják meg, akik szintén tele vannak hibákkal, akkor miért várjuk el attól, akit magunk közül választunk azt, hogy makulátlan legyen, miközben nincs ilyen ember a Földön?

Tom Brady: 2015-ben az Indianapolis Colts meggyanúsította a New England Patriotsot egy 45-7-es vereség után, hogy a Patriots szándékosan leeresztette a labdákat a mérkőzés előtt. Az NFL nyomozása nem meglepő módon tele volt hibákkal, hiszen a Patriots 14 éven át folyamatosan gyepálta a ligát, és a többi csapat féltékeny volt, és vonat alá akarták lökni a Patriotsot.

Tom Brady, a csapat irányítója lett a fő gyanúsított, aki végül 4 meccses eltiltást kapott, miközben a liga, a média, és a nyilvánosság valamiért figyelmen kívül hagyott általános iskolai fizika tanulmányokat, és elfeledkeztek egyesített gáztörvényéről, hogy ha beviszed a labdát a 3 fokos januári éjszakából a szobahőmérsékletű klubépületbe, persze, hogy változik a nyomás a labdában! A különbség nem nagy, de amikor 12,5-13,5 font/négyzethüvelyk a szabályos intervallum, akkor ebben az esetben komoly szerepe van. Mindenki megszólalt, aki előtt volt egy kamera, legyen az Miss America jelölt, vagy late-night show házigazda, vagy Barack Obama, akit aztán jól kiparodizált Brady csapattársa (Rob Gronkowski) a Fehér Házban való látogatásuk során. Nem feltételezem, hogy ezek a megszólalók behatóan foglalkoztak volna a témával. Brady ezt követően három bajnoki címet nyert, amivel végképp befogta a gyűlölködők száját.

Matt Patricia, a Patriots defensive coordinatora az NFL főigazgatóját bohócként ábrázoló pólóban száll ki a repülőből a csapat 2016-os Super Bowl-győzelme után.

LeBron James: Allen Iverson, az NBA történetének legjobb 190 cm alatti játékosa nyilatkozta Stephen A Smith Quite Frankly című műsorában, még 2005-ben: „Mindig mondom LeBronnak, most imádnak téged, de amint az első incidens megtörténik…Csak erre várnak, csak erre várnak, mint Kobe Bryanttel is (utalva a szexuális zaklatás vádjaira Bryanttel szemben). Az emberek arról beszélnek, hogy kinyírja az imidzsét. Az ember elkövetett egy hibát. Bárhogy is elkövette, elkövette, ennyi.” (Bryant ellen a vádakat ejtették) Itt fontos megjegyezni, hogy a szerző elutasít minden bűncselekményt, vagy olyan esetet, ahol valaki valamilyen értelemben szenved egy másik ember cselekedetei által! Teljesen mindegy az illető szakmája és népszerűsége, ha bűncselekményt követett el, akkor büntetést érdemel!

James 2010-ben szabadügynökként Clevelandből Miamiba igazolt, hogy két másik All-Starral, Dwyane Wade-el és Chris Bosh-al játszhasson együtt. James Clevelandtől nem messze, Akronban nőtt fel, ezért az ohióiak és az ország felzúdulása még nagyobb volt, miközben csak hozott egy szakmai döntést, ahogyan mindannyian hozunk szakmai döntéseket életünk során, elhagyunk munkahelyeket más munkalehetőség kedvéért, de ha ezt egy sportoló teszi, akkor leszedik róla a keresztvizet.

A szurkolók James mezeit égették az utcán a játékos televíziós bejelentése után.

Négy évvel később visszatért James Clevelandbe, és 2016-ban a Cavaliers megnyerte az első bajnokságot Cleveland városának a Browns 1964-es NFL bajnoki címe óta.

James karrierje legnagyobb sikerét érte el a clevelandi bajnoki címmel. Itt a bajnoki parádén, a saját Nike-posztere előtt ünnepel.

A társadalom sportolókra való féltékenysége amúgy is érdekes. Az jogos, ha a teljesítmény egyértelműen nincs összhangban a sportoló fizetésével, de a legmagasabb szinten ez nem lehet probléma. Piaci alapú működés esetében a kereslet-kínálat határozza meg a sporttal kapcsolatos árakat, legyen az a sportoló fizetése, a jegyárak, vagy a televíziós közvetítés ára, amikhez hozzájön az a speciális tényező, hogy ezeket élőben láthatjuk akár a helyszínen, akár a televízió előtt. Az élőben való sugárzás és megtekintés értéke döbbenetesen nagy. Hozzájárulhat az is, hogy azért vagyunk féltékenyek rájuk, mert mi is szeretnénk olyan jók lenni, mint ők, olyan fegyelmezett életvitelt élni, mint ők, de mi erre képtelenek vagyunk.

A hétköznapi emberek közül is sokan vágynak a hírnévre, a pénzre, a sportolói karrier minden pozitív hozadékára, csak az ehhez szükséges munkát nem képesek elvégezni.

Senkit nem zavar, hogy egy színész mennyit keres, és senki nem mondja azt, hogy „hát, ebben a filmben nem volt jó, adja vissza a fizetését, vagy adják vissza a jegy árát!”

A társadalomnak empatikusabbnak és figyelmesebbnek kellene lennie minden egyes tagja felé. Különben hiába próbál másról szegénységi bizonyítványt kiállítani, csak önmagáról sikerül.