Kedden volt 15 éve, hogy 2005. május 25.-én lejátszotta minden idők leghihetetlenebb Bajnokok Ligája döntőjét a Liverpool FC és az AC Milan az isztambuli Atatürk stadionban. Az akkori évek talán legmagasabb színvonalú BL-szezonjának végén találkozott az angol és az olasz csapat egymással, sikerekben gazdag történelmük során először.

Abban a szezonban olyan emlékezetes meccsek voltak, mint a két AC Milan-FC Barcelona meccs, a Liverpool-Olympiakosz (Steven Gerrard 86. perces bombagóljával harcolta ki a továbbjutást a Liverpool), vagy éppen a Manchester United-Fenerbahҫe (6-2, Wayne Rooney első manchesteri meccsén mesterhármast szerzett) mérkőzések, és ezek még csak a csoportkörben voltak.

A Chelsea-Barcelona, a Chelsea-Bayern München, a Milan-Inter, a Liverpool-Juventus, illetve a két elődöntő, a Liverpool-Chelsea, és a Milan-PSV Eindhoven párharcok igazi BL-klasszikusoknak számítanak.

Először rendeztek Isztambulban döntőt, és ennek megfelelően óriási várakozás előzte meg a találkozót. A Liverpool azt követően jutott a döntőben, hogy a szezon előtt elveszítette legjobb játékosát, Michael Owen a Real Madridba igazolt. Az újjáépítést a Valenciával az előző szezonban UEFA-Kupát és második spanyol bajnoki címét megszerző Rafael Benítezzel kezdték meg, elég korlátozott költségvetéssel.

A bajnokságban végül 5. helyezett lett a csapat, 37 ponttal lemaradva José Mourinho Chelsea-je mögött, azonban a BL-elődöntőben a „vörösök” ejtették ki a londoniakat, Luís García sokat vitatott góljával.

A Liverpool kiverte a Juventust is a döntőig vezető úton, a Milannal együtt ez a két csapat volt a legjobb abban a szezonban Európában. A csapat egyetlen világklasszis játékosa Steven Gerrard volt, akit már egy évvel korábban is megpróbált megszerezni a Chelsea, és tudni lehetett, hogy a BL-döntő után ismét be fog jelentkezni érte több nagy csapat. A csapatkapitány elvesztése végzetes lett volna a klub számára.

A Milan két évvel korábban megnyerte a BL-t a Juventus ellen, azóta pedig leigazolták a fiatal brazil játékmestert, Kakát, 2004-ben pedig olasz bajnokok lettek. Övék volt a legerősebb keret a világon akkoriban, és káprázatos bajnoki hajrát vívtak a Juventus ellen, amit végül a torinóiak nyertek meg (amit később a bundabotrány során elvettek tőlük).

A Milanban játszott az Aranylabda címvédője, Andrij Sevcsenko, és az alapcsapatban Gennaro Gattuso volt a legrosszabb játékos, ami rengeteget elárul a keret minőségéről.

Meglepő húzáshoz folyamodott Benítez, azonban az nagyon nem jött be. (Sharemytactics.com)

Carlo Ancelotti a szokásos kezdőcsapatot és játékrendszert választotta, ez előre valószínűsíthető volt. Beníteznek ehhez kellett alkalmazkodnia, és egy olyan összetételű csapatot küldött a pályára, amelyet soha korábban, és soha ezt követően nem küldött fel.

Benítez terve az volt, hogy a sérülékeny Harry Kewellel próbálja majd Andrea Pirlót hátul tartani, megakadályozni abban, hogy irányítsa a játékot. Abban is bízott a spanyol, hogy Gerrard és Xabi Alonso semlegesíteni tudják majd Kakát, de ez hatalmas tévedésnek bizonyult a részéről.

Az első percben ugyanis Paolo Maldini megszerezte a vezetést Pirlo szabadrúgását követően, és minden előzetes terv felborult.

Benítez kezdője, egészen pontosan a védekező középpályás (Dietmar Hamann) poszt nélkülözése ekkor vált óriási problémává, ugyanis az eredmény üldözése miatt Xabi Alonso, de különösen Gerrard előrenyomultak, hogy támogassák az amúgy is korlátozott támadójátékot. Ez azt jelentette, hogy Kaká teljesen szabadon szervezhette a játékot, és állandóan létszámfölénybe kerültek az olaszok a középpályán, továbbá, 3v2-ben vezethettek támadásokat a két támadóval együtt Carragherrel és Hyypiä-vel szemben.

A középpályán négy milánóira csak három liverpooli jutott, Kaká folyamatosan szabadon kaphatta a labdát a liverpooli középpálya mögött.

A második gól előtt Gerrard és Alonso ismét csak loholnak Kaká után.

Kaká egy hoki asszisztot (gólpasszt megelőző passz), és egy hagyományos gólpasszt is kiosztott az első félidőben, mindegyik támadást Hernán Crespo fejezte be (a 39. és a 44. percben), és a szünetre 3-0-s előnnyel ment a Milan (a második gól előtt Nesta kézzel szerelte Luís Garcíát, ami miatt 11-es járt volna a Liverpoolnak).

A Liverpool helyzetét tovább rontotta, hogy Kewell megsérült, helyére Vladimir Šmicer állt be. A félidőben történtek sok legenda megszületésének adtak lehetőséget, de most elmondjuk, mi is történt valójában.

Az angolok úgy érezték, hogy a Milanból néhányan elkönyvelték a győzelmet, különösen a cserék között voltak olyanok, akiknek a viselkedéséből erre következtettek. John Arne Riise elmondása szerint Gattuso kiabált az öltöző folyosón, egyértelműen ünneplésre utalóan a norvég szerint, viszont nem hallották az olaszokat az öltözőben ünnepelni.

Az angolok nem hallották a liverpooli szurkolókat sem, amint azok a You’ll Never Walk Alone-t énekelték, csak miután ismét kivonultak a pályára. Azonban addig sok fontos esemény történt, ami befolyásolta a történelem alakulását.

Mindenki azt gondolja, hogy ilyenkor egy Al Pacino-féle beszédre van szükség, de a valóság teljesen más. Beníteznek nem volt sok ideje, és hűnek kellett maradnia önmagához.

Djimi Traorét zuhanyozni küldte, Hamannt akarta a pályára hozni. Traoré el is indult a zuhanyzó felé, ám ekkor Benítez segítője, Pako Ayesteran szólt neki, hogy öltözzön vissza, mert Steve Finnannek kell lejönnie combsérülés miatt. Benítez három védővel akarta folytatni a meccset, Hamannra pedig Kaká semlegesítését bízta.

Ezzel Gerrard feljebb léphetett, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. Amikor egy csapat gyémánt középpályával áll fel, leginkább a széleken sebezhető. Ennek megfelelően Šmicer kikerült Luís García helyére, aki beljebb jött, és a pálya tengelyében Gerrarddal együtt támogatták Milan Barošt, aki teljesen használhatatlan volt szinte az egész mérkőzésen. Kettő megmozdulását leszámítva csak azt tette boldoggá, aki arra fogadott, hogy legalább ötször szabálytalankodni fog….

Végül Benítez kihangsúlyozta: „Ha szerzünk egy korai gólt, bármi megtörténhet!”

A hátrányt a túlzott támadó felfogás okozta, a talpra állást pedig a védekezés rendbetétele tette lehetővé. (Sharemytactics.com)

Az olaszok jól kezdték a második félidőt, Sevcsenko szabadrúgását védte Jerzy Dudek, aki az egész meccsen bizonytalan volt. Azonban a Milan játékosainak koncentrációja elkezdett csökkenni. Az 54. percben Riise beadásánál teljesen egyedül hagyták Gerrardot, aki nem akármilyen fejesgólt szerzett, miután Stam teljesen megfeledkezett róla. Az, ahogy a csapatkapitány visszarohant a középkezdéshez, miközben heves karmozdulatokkal és mindenre elszánt arckifejezéssel tüzelte fel csapatát és szurkolóit, bevonult a liverpooli folklór történelmébe.

Liverpool szülötte a legjobbkor vette a vállára a csapatot.

Az 56. percben Šmicer távoli lövése repült a jobb alsó sarokba. Itt láttuk Baroš első hasznos megmozdulását azzal, hogy elhúzta a testét a labda útjából.

A gólnál látszik, hogy a játék közben Kaká lehajol, hogy a szárvédőjével bíbelődjön, miközben éppen támadott a vérszemet kapott ellenfél…3 másodperc múlva Šmicer lőtt a kapuba.

A 60. percben Baroš második, egyben utolsó hasznos húzását láttuk, ahogy parádésan tálalta Gerrard elé a labdát, amit a meginduló Carraghertől kapott a cseh.

Gattuso lerántotta a gólhelyzetben lévő Gerrardot, a 11-est pedig Xabi Alonso lőhette. Bár, először hibázott a baszk, a kipattanót a jobb felső sarokba rúgta, és 7 perc alatt kiegyenlített a Liverpool.

A 3-2-4-1-es felállással sokkal jobban tudta kontrollálni a mérkőzést a Liverpool, egészen addig, amíg a hosszú szezont vékony kerettel, és a döntőt több nem fit (Šmicer, Kewell, Cissé) játékossal játszva elfáradtak. Ancelotti váltott, behozta Serginhót, a brazil balszélsőt, és az olaszok is átálltak 3 védőre.

Erre a hajrában kellett válaszolnia Beníteznek, ugyanis Šmicer nem tudta fogni a brazilt, ezért Gerrardot vezényelte át jobb hátvédnek.

A Milan így is sokszor járt közel a gólhoz, legyen az egy Traoré által a gólvonalról kivágott Sevcsenko lövés, vagy Stam fejese, ami túl gyors volt ahhoz, hogy Kaká rendesen beletehesse a fejét két méternyire a kaputól.

Gerrard és Carragher parádésan védekeztek, utóbbi többször is görcsöt kapott, de szerelései mindig jó üteműnek bizonyultak.

Azonban a 117. percben Serginho remek beadása megtalálta Sevcsenkót, aki nyolc méterről üresen fejelhetett kapura. Az addig bizonytalankodó Dudek fontos védést mutatott be, azonban nem tudta oldalra ütni a labdát, ami ismét az ukrán Aranylabdás elé pattant, három méternyire a kaputól, egy földön térdelő kapussal szemben.

Sevcsenko csak belebikázott egyet a labdába, úgy érezhette, innen nem kell helyezni a labdát, azonban Dudek reflexszerűen csak maga elé tette a karjait, amiben elakadt a labda, ami pedig felrepült az isztambuli éjszakába, és a kapu fölött elhagyta a játékteret.

A teljesen valószínűtlen döntő legvalószínűtlenebb jelenete.

Ott, abban a pillanatban eldőlt a mérkőzés. Amikor a világ egyik legjobb csatárának a lövését ilyen körülmények között hárítja egy évek óta bizonytalanul védő kapus, a helyszínen lévők tudták, mi fog következni. Crespo nyilatkozott úgy később, hogy „Akkor mondtunk búcsút a kupának.”

A Liverpool elérte a célját, a büntetőpárbajt. Jamie Carraghernek eszébe jutott a gyerekkora, amikor is Everton-szurkolóként látta, ahogy Bruce Grobelaar az AS Roma elleni római BEK-döntőben milyen mozdulatokkal zavarta meg a római játékosokat a tizenegyesek során. A védő mondta is Dudeknek, hogy mozogjon össze-vissza, próbálja meg megzavarni az olaszok játékosait bármi áron.

A Milan két évvel korábban már megnyerte a BL-t tizenegyesekkel a Juventus ellen, most ismét ez volt a feladat. Akkor Serginho és Sevcsenko is vállalt büntetőt, és mindketten belőtték a maguk 11-esüket, Dida pedig három büntetőt is hárított.

Azonban a lélektani előny az angoloknál volt. Dudek mindent megtett a milánóiak megzavarásáért, és sikerrel is járt: Serginho fölé lőtt, Pirlo büntetőjét pedig hárította a lengyel, miközben Hamann és Cissé betaláltak. Ezt követően Tomasson, és Kaká is a kapuba lőtt, Riise lövését védte Dida, de Šmicer betalált, ezért Sevcsenkónak muszáj volt belőnie, hogy aztán Gerrardra helyezhesse a nyomást.

Azonban Jerzy Dudek hárított, és ezzel örökre beírta magát a Liverpool történelemkönyveibe, a Liverpool pedig 21 év után, ismét megnyerte a legrangosabb európai kupát.

Felnőtt egy generáció Liverpoolban, amely nem tudta, milyen az, amikor a csapat sikeres, ugyanis a bajnoki címre már akkor is 15 éve vártak, miközben a rivális Manchester United angol szinten soha nem látott ütemben nyerte a trófeákat.

Dudek a második párharcát is megnyerte Sevcsenko ellen.

Ez a győzelem azonban a sportág történetének egyik legemlékezetesebb, és legvalószínűtlenebb győzelme volt, amelynek a legendája 15 év távlatából is tovább él.